kéne valami összegzés, de nem megy. nincs is kedvem, nem szomorú ez csak furcsa. köszi a lelkes olvasóknak, kommentelőknek, hogy itt terápiázhattam. most megyek és fifazok az ausztrálokkal. 

meséltem nektek azokról a fura görcseimről, amikor a kezeim viccesen összerándulnak és zsibbadok meg ilyenek? Na, ilyenem nem volt az éjjel, de nagyon, túl közel voltam hozzá, úgyhogy alig várom az újabb 20 órás buszutat! 

azért tök jó dolog több mint 20 órás buszutakat csinálni, mert így az amerikai társadalom egy igen érdekes szegletét ismerheted meg. mellettem pl. a dc-ből chicagoba vezető úton ült egy tipikus kövér-büdös amerikai a sárga foltos melegítőjében, egy őrült (mármint olyan, amelyiknek papírja is van róla) részeg alkoholista nő, aki 16 év után először ment találkozni az apjával és tökre nem zavartatta magát, hogy akár felrázzon álmomból, ha valami érdekes téma jutott eszébe és természetesen az amishnak öltözött félkegyelmű, aki ESKÜSZÖM BAZDMEG KUTYAKAJÁS SZENDÓT EVETT MELLETTEM, OTT KENTE MEG AZ ORROM ELŐTT, ILYEN HALLÉ SZERŰ GECIBEN TOCSOGOTT AZ EGÉSZ. az egyetlen nemes bosszú az lett volna ha pofánokádom, de ahhoz felé kellett volna fordulni és ő is nagyon büdös volt, nem csak a szendvicse. aztán desszertnek elfogyasztott egy egész fej salátát amivel néha pofánfröcskölt, de az mondjuk mindegy. a chicagoi szállásom nagyon oldschool, a 30as évekből maradt itt és azóta nem nyúltak hozzá, szóval egyben kurva undorító is. amikor beléptem és felkapcsoltam a lámpát az első dolog amit megláttam egy öklömnyi pók volt aki szemezett velem és hát svábbogár meg tetű meg a wcben úszó szardarab meg minden van ami egy szállodai szobát fényűzővé tehet. a plusz oldalon viszont azt is megemlítem, hogy chicago az eddigi legmenőbb város itt amerikában, keveri new york, pittburgh meg berlin jó tulajdonságait

ma árultam baby teknősöket egy volt válogatott boxolóval, kiabáltuk az arra járóknak, hogy a price is so low, you can't say no. a mukit amúgy egyszer 8 helyen lőtték meg, láttam is a sebhelyeket, de még az anyja elvezetett vele a kórházba és túlélte, azóta hisz Jézusban. aztán voltam egy irodaépületben, ahol mind a 11 emeleten kiállítás volt, mi épp a 11-en voltunk amikor beindult a tűzjelző. ennek először örültem, mert annyira fos volt az improv előadás, hogy annál mi 9.-ben jobbat csináltunk rókafarmon és az első sorból meg enélkül kínos lett volna távozni, de aztán nagyon lassan haladtunk lefelé, szóval azért felmerült, hogy ez mégiscsak amerika, mi van ha tényleg robbantottak. láttam aligátort és támadott meg egy raj szúnyog úgy, hogy konkrétan 200 métert kellett sprintelni a kocsiig hogy túléljük, eskü. ja meg láttam rendőrt pisztolyt szorítani éppen megbilincselődő férfi tarkójához, meg egy baszom nagy templom mellett kis viskó boltot, amire kopottas neonfénnyel nemes egyszerűséggel csak annyi volt írva, GUNS. bruce springsteen nem szólt, de tényleg csak az tehette volna jobban amerikává ezt az egészet. 

  ma búcsúvacsi, takarítás pakolás, megmutatni a landlordnak a lakást és remélhetőleg pénzt visszakapni. holnap kocsibérlés, nemzeti park, vissza ide és egy uccsót aludni itt. utána csütörtöktől boston, miami, chicago, detroit, new york, talán new orleans. szarok ezek az utolsó percek meg minden, de jó lesz ez. aztán irány horány ahol házakon rések, azon kilépnek az én kedves és csodálatos barátocskáim. 

 és csak most látom mennyire tönkretett az amerikai politika. Metaforákban fogalmazok, kritikamentesen dobálózom nagy szavakkal és a lehető legkényelmesebb nézőpontból szemlélem a dolgokat. ha ezt otthon is folytatnám teljesen nyugodtan pofozzatok fel, még a szakállatokat sem fogom felgyújtani.

Az egyébként annyira tényleg nem vészes 70 km-t egy olyan biciklivel lenyomni,  ami a BMXnél csak egy kategóriával nagyobb, ezért csak ilyen furcsa törpepózban lehet tekerni, ráadásul a váltó úgy van elbaszódva, hogy minden hajtásnál a lánc és a hajtókar is ugrik egyet a semmibe, így a belefeccölt energia 80%-a semmibe megy, ergo folyamatosan tiszta erőből kell tekerni, szóval ez asszem még Szász Péter szerint is bír sportértékkel. ezután hajnali négyig ordítani egy karaoke bárban már kvalifikál az olimpiára. csúcspontjaim a barbie girl és a somebody told me, mélypontom a pretty fly (for a white guy), de olyannyira, hogy a dj inkább lebaszta a zenét a negyedénél és váltott a következő számra. úgy éreztem a don't stop believingnél voltak erős pillanataim, de azért nem ezzel a számmal mennék puzsérék elé. 

u.i: mi a helyes válasz, ha valaki,akiről biztosan tudod, hogy előző este még leszopott valakit akit te nagyon nem kedvelsz, kér egy nyalintást az isteni csoki fagyidból? én nem tudom a megfejtést, de a "nyugodtan" nem működik, legalábbis az a fagyi már sosem lesz az igazi.

mivel úgy tűnik, hogy ez nem mindenkinek teljesen egyértelmű, szeretném tisztázni, hogy a blogon megjelenő homofób, rasszista és egyéb hasonló megnyilvánulások csak VICCként funkcionálnak, még ha nem is jók, és nyilván nem gondolom komolyan. istenkém.

Ha Washingtonban tartózkodsz és a Capitolium körül legyeskedsz jó eséllyel:

-iráni vagy és azért könyörögsz, hogy ne bombázzák szarrá az országodat
-afgán vagy és azért könyörögsz, hogy ha már szarrá bombázták az országodat, legalább küldjenek már egy kis murvát az egyetlen megmaradt földúthoz
-izraeli vagy és azért könyörögsz, hogy bombázzák szarrá Iránt
-izraeli vagy és ugyan nem szeretnél minden reggelidhez friss iráni óvodásvért inni, de azért fenntartanád a jogot, hogy aggódj egy picit amikor az ország akinek vezetője a te elpusztításodra esküdött fel atombombát építget a hátsó udvarban.
-iraki vagy és csak azért jöttél, hogy leköpd a fehér házat

-texasi vagy és egyben akkora paraszt, hogy akkor sem vennéd le a gigantikus kalapodat, ha a pápához mennél audienciára.
-Bono vagy és nincs olyan szenátor az államokban, akinek még ne nyaltad volna meg a heréjet, hogy egy HIV pozitív feka 5 évesnek küldhess egy snickerst
-magyar vagy és ragaszkodsz ahhoz, hogy pol orbán pot tízezrével gyilkolja a baloldali értelmiséget és általában mindenkit akinek szemüvege van
-magyar vagy és ragaszkodsz ahhoz, hogy amióta Orban Mahatma Viktor lett az első számú vezető, az erdőszéli réteken virágok helyett is az európai és demokratikus elvek iránti elkötelezettség virágzik, de amint kiteszi a lábát, hogy megmentse európát az elkerülhetetlennek tűnő összeomlástól jön az a gyurcsány nevű, és egyesével löveti ki az ország összes ministránsfiújának szemét
-veterán vagy és a rendkívül trendi tolókocsidban a világ összes gondját hátadon cipelve furikázol keresztbe-kasul, miközben mindenkit lenézel (persze valójában fel) aki 50 éve nem fejezett le egyetlen vietnámi földművest sem az amerikai értékek védelmében, emelett pedig üvöltve követeled, hogy az állam az unokád legjobb barátjának esküvői tortáját is fizesse ki, mert te azért megharcoltál.
-gyakornok vagy, aki minden ingyen fogadásra beugrik amit az épületében talál egy jót zabálni, de közben rettegsz, nehogy valaki megkérdezze mégis mit keresel ott (az élelmesebbek esetleg feldöntenek egy 4 méteres vadászrepülő modellt is egy katonai fogadáson, így már soha többé nem kell izgulniuk, hogy életükben ennél jobban zavarban lehetnének)
-mexikói vagy, és osztogatod az ingyen kaját és spriteot a gyakornokoknak, időnként pofán öntöd őket vörösborral
-az iroda középkorú feka asszonya vagy és egész nap a szomszéd középkorú feka asszonyával beszélsz telefon leszarva mindent és mindenkit. minden második mondatod a hmm.hmmm.thaaat`s right..nooo way. minden egyéb mondatod a hmm.hmmm. they`re special (?????).
-republikánus vagy és valamikor gyerekkorodban a szüleid úgy döntöttek, hogy az agyadnál sokkal nagyobb szükséged lesz egy gépkarabélyra majd ha nagy leszel, és lám.

 ittlétem óta ma másodszor kellett minden erőmet bevetnem, hogy ne kezdjem el az üvöltő himnusz szavalást. azoknak akiknek volt már szerencséjük velem átélni azokat a számomra csodálatos pillanatokat, amikor idegenbe vetődve pár perc erejéig egyfajta B típusú Latinovits-Wass Albert hibriddé változom tudják micsoda energiák rekedtek bennem.

 ma kiderült, hogy azt én csak hittem, hogy péntekenként 3-kor végzek az irodában, így már értem miért néztek rám kicsit furán mindig amikor öntudatosan összepakoltam és kijelentettem, hogy akkor én távozom 3 órával munkaidő vége előtt....

 azért elég nagy fless ott állni a supreme courtnál amikor éppen az utóbbi 150 év legfontosabb ügyét tárgyalják, a nemjóját.

 sokan intettek minket vicceskedve óva attól, hogy a st patrick napot philadelphiaban töltsük, merthogy az jól nem sülhet el és lám, igazuk lett. a városnézős részletekkel nem untatnálak titeket, megnyaltuk a liberty bellt (valójában persze nem is) és megnéztük amit meg kell arrafelé nézni, aztán úgy döntöttünk  csatlakozunk az urbánus fiatalsághoz, akik mind tetőtől talpig zöldben jártak kocsmáról kocsmára. valamivel éjfél előtt már azon gondolkodtam, hogy ha valaha volt valami, ami megalapozná dávid kedvenc állítását miszerint én nem tudok berúgni, az ez a nap volt, ugyanis 7 sör és 5 különféle rövid után sem éreztem semmit, és akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. már eldöntöttük, hogy eszünk valamit aztán elindulunk a hostelbe és ennek megfelelően sétáltunk is a pizzázó felé, amikor a dán srác elkezdte mondogatni, hogy ő igazából szeretne szívni. ez engem különösebben nem mozgatott meg, sétáltam tovább, de egy perc múlva észrevettük a macedónnal meg az izraelivel, hogy a két dán lemaradt, úgyhogy visszafordultunk. aztán láttuk, hogy mindketten nagyon pusmognak valamit egy kedves fekete fiúval, hihetetlen kombinációs készségem pedig nem hagyott cserben, megállapítottam, hogy ők akkor most valószínűleg tényleg füvet vesznek a város legforgalmasabb utcájának legforgalmasabb pontján egy olyan országban, ami nagyjából annyira elnéző a drogokkal szemben, mint fidel castro az imperializmussal, gondoltam én ezt a kalandot köszi szépen kihagyom, megálltam 10 méterrel arrébb és pötyögtem a mobilomon a nagy büdös semmit. mikor újra felnéztem már csak azt láttam, hogy a szerencsétlen dán csajt falhoz állítja 3 rendőr és átkutatják a táskáját. egy életre beleégett az agyamba az arca, ahogy ül a rendőrautó hátsó ülésén és bőgve néz ki rám, miközben azt tátogja, hogy help me, get me out. tényleg nagyon nem volt humoros a helyzet, senkinek nem kívánom, hogy egy idegen országban, és főleg nem az USA-ban egy rendőrségi eljárás gyanúsítottjaként találja magát, arról nem is beszélve, hogy ez milyen hatással lesz az ösztöndíjára később. az viszont visszanézve valahol humoros volt, hogy nálam legkevesebb 5 évvel idősebb, nagyon bebaszott emberek bociszemekkel remegve kérdezték tőlem, mint joghallgatótól, hogy akkor most mi lesz. miután felvilágosítottam őket, hogy sajnos pennsylvania állam droggal kapcsolatos büntetőpolitikájával kapcsolatos ismereteim hiányosak, azért megnyugtattam őket, hogy még így is szinte biztos vagyok benne, hogy az az egy pici grammocska amit megvett még itt sem fog fej és jószágvesztéssel járni, így egy kicsit megnyugodtak. nem akarok belemenni a részletekbe, de ezután megismertük az amerikai büntető igazságszolgáltatás belső mechanizmusait, rendőrállomásról rendőrállomásra futottunk, telefonáltunk fejvesztve, próbáltuk megtudni, mégis hol van, mi történik vele, mivel vádolják (ugyanis abban sem voltunk biztosak, hogy bármit találtak nála), de persze lófaszt nem árultak el nekünk, azt a filmekből nagyon jól ismert  egyetlen hívását pedig természetesen elbaszták, de mint később kiderült amúgy is tökmindegy lett volna, annyit utaztatták ide-oda megbilincselve. beindítottuk a szervezet gépezetét is akiktől az ösztöndíjat kaptuk, és ők sem tudtak sok infóval szolgálni, pedig azért itt tényleg olyan befolyásos srácok ülnek az igazgatóságban, akikhez képest a szabadkőművesek egy hallgatói önkormányzatnak tűnnek. durva sok rohangálás és idegeskedés után jött a telefon, hogy kezdődik a meghallgatása, menjünk oda kurvagyorsan, úgyhogy taxi, irány a bíróság, pont odaértünk. a public defender által nyújtott segítség nevetségessége számomra itt vált teljesen nyilvánvalóvá, egész nap ott ül, és nagyjából 6 percenként új ügyfele jön, akikkel persze nem találkozik vagy beszél a meghallgatás előtt, az egész olyan mint egy tárgyalás-gyár. aztán kiengedték, tárgyalás két hét múlva. az ő éjszakája nyilván még szarabb volt mint a miénk, itt sem mennék bele részletekbe, de egy kurvahideg cellában a tök nyitott wc-be pisilés közben az elvonási tünetektől szenvedő metheadek és heroinfüggők üvöltözése nem az az aláfestő zene, amit külön kérnél karácsonyra, és persze őt sem nagyon tartották uptodate arról, hogy mégis mi történik majd vele (erre hálistennek ott volt a már igen tapasztalt 9 hónapos terhes szintén heroinista kleptomániás csaj) hogy érzékeltessem mennyire sűrű volt ez az egész, amikor valaki megkérdezte, hogy mégis hány órája történt a dolog, mind rávágtuk, hogy hát minimum 24 lehet és jó pár percbe beletelt míg feldolgoztuk, hogy hát ez bizony csak kicsivel volt több mint 12. rengeteg minden történt még, de se kedvem se időm se energiám nincs leírni, bocsika, elég annyi, hogy tényleg nagyon stresszes volt.

 a hétvégén philadelphia utcáin fogom ünnepelni idén már másodszor is  st. patrick napját úgyhogy megint csak bocsi ha nem válaszolok az üzenetekre időben.

Ma egy nagyon régi de annál banálisabb álmom teljesült. üldögéltem és teát szürcsölgettem a sarki kávézóban, amikor megjelent a tulaj, akit kb. egy hete "vendégségben" (létezik-e ennél szocialistább kifejezés?) ismertem meg. lehuppant mellém és beszélgettünk, sztorizgatott, például azokról az időkről amikor diák korában egy tengerjáró luxushajón volt barbeque sütögető fiú. ezen a nyáron történt vele, hogy a srácokkal kártyázott este, akik közül az egyik dél-afrikai (aki nem mellesleg abból tartotta el magát, hogy pár havonta eladta az útlevelét) korábban fogott egy nagy halat és eladta. a hajó kapitánya megjelent a kártyaparti közepén és kijelentette, hogy mivel a hajóról fogták a halat, az bizony az övé, sőt ha már itt tartunk, amíg a hajón tartózkodnak ők is csak berendezési tárgyak. a tulaj ezt nem így gondolta és kijelentette, hogy ő bizony senkinek sem a tulajdona. erre viszont a hajó kapitánya lett dühös és mondta neki, hogy akkor takarodjon a hajóról, ami végül is jogos lett volna, csakhogy nem a kikötőben, hanem kilométerekre bent a tengeren voltak éppen, meg hát a hajóról leugrani is kb 20 méteres repülést jelentett. öntudatos tulajunkat azonban ez nem tarthatta vissza, lekapta az ingét, felmászott a hajó korlátjára, tisztelgett és ugrott, majd úszni kezdett. ettől szerencsére a kapitány úgy befosott, hogy gyorsan megfordította hajót és visszaengedte a tulajt, de a biztonság kedvéért azért ki is rúgta hivatalosan is. 3 nap múlva viszont vissza is vette, mert valami elbaszódott a hajón olyan magasan, ahova csak a tulaj volt hajlandó felmászni. aztán meghívott valami kávés cseresznyemagos nagyon fura de nagyon fincsi koktélra és ment is tovább a dolgára. bár az álmom konkrétan úgy szólt, hogy bemenjek egy helyre és azt mondhassam, hogy "csak a szokásosat Pistikém/Joe/Margitka", én ezt betudom egy pipának. 

az egész azzal kezdődött, hogy reggel kiderült, hogy az irodám sajtótájékoztatót meg filmvetítést meg fogadást szervez, úgyhogy rengeteget futkároztam, pakolásztam széket-asztalt-szendvicstálat satöbbit. mivel erre reggeli indulásomkor egyáltalán nem számítottam a fogadáson úgy éreztem nem kell visszafognom magamat és nyugodtan tömhetem a kis buksimat. be is nyomtam 3 szendvicset meg 3 hatalmas sütit, kb akkorákat egyenként mint az arcom, ha mondjuk az arcomat a homlokom tetejéig számítjuk, mármint ahol a hajnak el kellene kezdődnie normális esetben. (nota bene valahol már szórakoztat, hogy mindenki minimum 26 évesnek hisz elsőre, ma pl. kiderült, hogy azok akikkel több mint egy hónapja dolgozom együtt meg vannak győződve róla, hogy a 24 éves koreai csaj az irodából tutira fiatalabb mint én, nem volt szívem kijavítani őket) a bagázs azon része, akik tudták, hogy ez a happening lesz előre betervezte, hogy majd a nagyon híres és nagyon fasza burgereshez mennek ebédelni, ahova már csak szakmai érdeklődésből is kénytelen voltam követni őket. szerencsére annyi agyam volt, hogy burgert ne rendeljek, így csak a marshmallow shaket ittam, bár már attól is akár éhgyomorra is jól tudtam volna lakni. utána az összes kongresszusi irodának szét kellett osztani különféle anyagokat, ez nem érdekes, az viszont igen, hogy amíg a többiekre vártam találtam még egy fogadást, ahol megint kajáltam, egyszerűen nem tudtam ellenállni az ingyen kaja hívó szavának. aztán megjöttek a többiek, akik még éhesek voltak, szóval kerestünk együtt még egy fogadást, ahol igazán nem terveztem fogyasztani. sajnos kiderült, hogy itt rengeteg isteni fincsi husi van, szóval ezt nem hagyhattam ki. azok a szerencsések akik láttak már Mcdonalds kómában még szorozzák meg azt kettővel, pont olyan állapotban voltam a fogadás végén, és semmi másra nem vágytam mint hogy hazamehessek és sírhassak. csakhogy még hátra volt a nap fénypontja, a kocsma popquiz. a normál kérdések meglehetősen kultúrspecifikusak voltak, szóval ott nem arattunk nagy sikert, de a bónuszkérdést megnyertük (vicces képaláírást alkotni), úgyhogy kaptunk fejenként 2 ingyen sört, amit kényszerítettek, hogy igyam meg. namármost: ha jól sejtem a blog olvasói közül még senki (talán Gergő sem) nem látott a karácsonyi ételkómám ünnepi pillanataiban, amikor a kanapén fekszem mozdulatlanul féloldalt 3 órán keresztül és iszonyatosan koncentrálok, hogy ne gondoljak ételre vagy összetett cselekvésre és ami ezekkel szorosan összefügg, hogy ne hányjam el magam. (ez a hagyomány egyébként leginkább az utóbbi pár évben, az ételbevitel maximalizálására törekvő "vacsora közben semmi folyadék de főleg nem szénsavas" policy bevezetése óta ilyen drámai) valami ilyesmit sikerült ezúttal is produkálnom, talán még rosszabbat is, van egy olyan érzésem, hogy ahogy egyes emberek egy-egy túlzásba vitt italfogyasztással töltött este után nem isznak mondjuk soha többé vodkát, én így leszek a húsgombóccal egy darabig. (ezt amúgy még zsenge bélpoklos koromban eljátszottam a kolbásszal és a lassagneval is.)

Elnézést mindenkitől aki epekedve várta az újabb híreket, de sajnos se időm se különösebben izgalmas témám nem volt amiről írhattam volna.(külön üdvözletemet küldöm a facebookos protestálóknak) A hét legizgibb napjának a szerda ígérkezett, amikor is hillary clintonnal és kim basingerrel is be volt tervezve egy találka. az előbbit egy kongresszusi meghallgatás keretében terveztem, oda is érkeztem a helyszínre egy órával a kezdet előtt és elfoglaltam viszonylag jónak ígérkező helyemet a sorban. természetesen én voltam az, akinél elvágták a sort és nem engedtek be több embert, ha a blue balls kifejezés mond nektek valamit, na akkor van némi metaforikus elképzelésetek arról, hogy mit éreztem abban a pillanatban. szerencsére egyórás további ácsorgást követően azért mégiscsak beengedtek, így meghallgathattam a meghallgatás maradékát. azért csak meghallgathattam, mert egy hatalmas, óriási, gigantikus kövér nő mellett kellett ülnöm, akitől hillaryből lófaszt nem láttam ha nem dőltem teljesen előre, akkor meg ő nézett rám nagyon sértődötten, és mivel a combjaitól ülni sem lehetett rendesen, nem akartam megtapasztalni milyen az, ha mondjuk dühében pofán vág velük. a meghallgatás végeztével azonban szerencsére hillary az én oldalamon távozott és fényképezkedett, úgyhogy nagyjából egy méterre sikerült is megközelítenem. amíg én jelen voltam, senki nem szopott le senkit. 

Kim Basingerrel az új, nigériai hollywoodban (nollywood) készült filmje bemutatóján kellett volna találkoznom. itt természetesen egy fogadással kezdődött a dolog, de az ingyenkaja kivételesen szar volt és ráadásul a filmet is két órás késéssel kezdték el vetíteni. itt még csak kicsit kezdett belőlem előbújni a fehér felsőbbrendűség érzése, mivel természetesen a közönség legalább 95 % feka volt, de mire a film 10. percéhez érkeztünk már javában tombolt bennem a gyűlölet mindenfajta kisebbség iránt. ez a film ugyanis bátran ki merem jelenti, benne van a 10 legfosabban amit valaha láttam. egész egyszerűen olyan amatőr, olyan botrányosan béna színészekkel, szar forgatókönyvvel, szájbarágós ötlettelen gagyi történettel és ráadásul szerintem teljesen hibás konklúzióval lett megcsinálva, hogy ehhez képest a szuperbojz halhatatlan remekmű. (példának okáért a gonosz, szegény falusi fekákat elnyomó korrupt nyugati olajcéget nemes egyszerűséggel Western Oilnak hívták, vért izzadtam mire leesett mire akarhatott utalni a szerző) a közönség ellenben imádta, együtt nevettek, együtt sírtak, együtt lélegeztek a szereplőkkel, annál a résznél amikor a hősnő bűnösnek vallja magát és ezzel a biztos halálba rohan, az egyikük még azt is bekiabálta, hogy "why would you that??". persze mikor leesett neki, hogy ezzel megmentette a bajtársai életét már csak elismerően hümmögött. a vetítés közben beült mellém egy nő és megkérdezte eddig hogy tetszik, mivel gondoltam azt azért nem hazudom, hogy életem legnagyobb élménye, mondtam, hogy érdekes. amikor felkapcsolták a lámpákat kiderült, hogy az illető az egyik főszereplő volt, mondjuk ettől egy picit megilletődtem, nem biztos, hogy ezt akarta hallani szegény. mondták, hogy a kim majd jön, addig hallgassuk meg a beszédeket, aztán eltelt egy óra unalmasnál unalmasabb beszédekkel, de kim csak nem jött, majd mondták, hogy lehet menni haza. olyan szinten gyűlöltem ezért mindent és mindenkit, hogy éppenhogy csak nem mentem és jelentkeztem valami gyakornoki állásra az exonmobilnál, csak hogy tovább pusztíthassam a kurva nigéria kurva élővilágát. de most komolyan, miféle ember csinál ilyet? hát 4,5 kurva órát szenvedtem végig csakhogy láthassam azt a ribancot, a KURVA ANYÁDAT LINCOLN!! ráadásul hazafelé a buszon valami penetráns szarszag terjengett, majd elhánytam magam, még a sofőr is megállt és megpróbálta lemosni a padlót, de sajna ez sem segített.

tegnap pedig elmentünk a szomszédunk bluegrass bandájának koncertjére, ami viszont kifejezetten szórakoztató volt, még ha egy kicsit hosszúnak is találtam, mivel ez a stílus nem a változatosságáról híres és ugyanaz a szám Johnny cowboyról aki talált magának egy szép menyecskét és azóta tehenészik a kibaszott sivatagban 3 óra után kicsit monotonná válik. de a banda olyan cuki emberekből állt, hogy azért már megérte, különösen a banjos vagy miafaszomos miatt, aki a fehér szakállával, szemcsijével, drapp gatyójával és vidám mosolyával az életcélom megtestesítőjévé vált, habár viszonylag biztos vagyok benne, hogy ornitológus vagy legalábbis valamilyen biológus volt foglalkozásilag. 

Ja és őt is láttam.

Már az odaúton érezni lehetett, hogy ez egy elég hangulatos hétvége lesz: igazi roadtripszerűen bepréselődtünk a csomagokkal az autóba és kocsikáztunk egy pár órát hihetetlen gyönyörű tájakon keresztül gyönyörű napsütésben bob marleyra, majd amikor átléptük Pennsylvania határát a rádióban beindult ez a szám és vele együtt a buli is, ez egyike volt a viszonylag tökéletes pillanatoknak. az úton megálltunk wendy's-ben zabálni egy egészen szürreális, outlet centerhez hasonló de sokkal borzalmasabb helyen, ahol a lehető legundorítóbb és legnónéjmebb üzletek voltak látszólag minden koncepció nélkül szétszórva egy völgyben, minden iszonyatosan lerobbant állapotban, úgy tudnám leírni, mint egy kapitalista koncentrációs tábor. az első este vendéglátónk jóvoltából egy házibuliban kötöttünk ki, ami végül elég vadra sikeredett, feltehetőleg részben a gólyatáborok átka "én még soha" borzadályát is kreatívan beépítő kártyás ivósjátéknak is köszönhetően. a dolgok itt is hamar szürreálisba mentek át, legalábbis én még ilyen kis alapterületű konyhában ennyi embert meztelenül lady gagara csapatni még nem láttam, de lehet nekem vannak túl konzervatív barátaim. mondjuk a konyhát hamar otthagytam, mivel eléggé meguntam 10 másodpercenként elmagyarázni, hogy engem nem érdekel mekkora a buli, vagyok olyan szar arc, hogy nem vetkőzöm le, nem, akkor sem ha megpróbálod letépni rólam a pólómat te irritáló beekizett pöcs. és igen, jól hallod, az ekiből sem kérek, bármennyire is csábító azután, hogy elmagyaráztad a mellkasodra tetovált korona jelentését, ami úgy tűnik a herointúladagolásban elhalálozott barátodnak állít emléket. szerencsére a dán srác is hasonlóképpen érzett, úgyhogy az este hátralevő részét xboxozással töltöttük, amit azért sem bántam meg, mert így láthattam ahogy az egyik mocskos módon bebaszott helyi srác kétszer is megpróbálja behúzni a dán srác kabátját. kicsivel később ugyanez a srác egyensúlyát vesztve telibe lefejelte a dohányzóasztalt, ami annak rendje és módja szerint ripityára is tört. újra szóba került a nemi erőszak kérdésköre is, mivel a buli egyetlen igazán kurvaszép lánya nagyon berúgott, a dán srác pedig az én jogászi szakvéleményemre volt kíváncsi az esetleges dugás következményeire tekintettel. bár csak a magyar jog álláspontját tudtam ismertetni, de aszerint mindenképp börtön járt volna érte sajnos. a következő este sikerült tovább fokozni a bizarrság faktort, ugyanis vendéglátónk javaslatára és az én heves ellenlobbi tevékenységem dacára újfent egy melegbárban kötöttünk ki, méghozzá egy általa munkásosztálybeliként leírt melegbárban. na most ha így néz ki egy munkásosztálybeli melegbár az mindennél jobban diszkreditálja a marxizmust és annak minden szellemi gyermekét. a belépést követő éles balkanyar után ugyanis csak azt vettem észre, hogy egy "stripper" tőlem fél méterre fejmagasságban lóbálja alkarnyi hosszúságú husángját és láthatólag nagyon élvezi, ráadásul nem is táncolt vagy ilyesmi, szimplán csak pörgette, csapkodta, rázdolgálta, amolyan ahogy esik úgy puffan alapon. a furcsa igazából az volt az egészben, hogy rajta kívül senki más nem élvezte ezt, még a helyi közönség is csak értetlenkedve fordított hátat neki. a hely ráadásul tele volt tükrökkel, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a farok-szemkontaktus elkerülését, legalábbis ha az ember nem akart a földet bámulva mozgás közben esetleg beleütközni metéletlen farkincájába. a helyzetre az tette fel a koronát,amikor az egyik kuncsaft mégiscsak odament az addig csak zavarba ejtő dekorációként működő pöcsrázóhoz és elmondások szerint 1 dollárért cserébe bekeményítette a munkaeszközt. ekkorra szerencsére már a többiek is úgy érezték ideje távozni, úgyhogy hazamentünk és megnéztük a boogie nightsot, a bárányok hallgatnakot és a breakfast clubot is. ez utóbbit én csak másodjára láttam, és megdöbbenve kellett tapasztalnom, hogy ez a film annak ellenére kibaszott jó és az egyik kedvencem, hogy az 5 főszereplő közül csak az egyik nyújt értékelhető alakítást, a többiek mind kifejezetten szarok. 

ja és voltunk a pittsburghi egyetem épületében is, ahol sajnos gyenis balázzsal ugyan nem futottam össze, de voltam az egyetem magyar szobájában. nem tudom, hogy ki fizette a dolgot, de valószínűnek tartom, hogy miép szavazó lehetett, ugyanis a magyar kultúrából érthetetlen módon a parasztruhába öltöztetett babákat és a rendkívül ízléstelen színes ablakokra ráfestett jános vitéz-illuska párost találta megmutatásra érdemesnek. félve merem mondani, de talán még a román szoba is szebb volt a magyarnál, mondjuk oda biztos csak átlopták a berendezés nagy részét tőlünk miközben a szomszédos francia szoba csak tapsolt és bátorította őket, pfffj, kitartás, éljen szálasi!

nemsokára elindulok pittsburghbe az itteni hosszúhétvégére, a következő 3 napban valószínűleg nem nagyon fogok tudni válaszolni üzenetekre, ne sértődjetek meg. csókollak titeket.

leszámítva, hogy láttam alsóneműs futóversenyt és ebből kifolyólag sok repkedő csöcsöt is, sok érdekes nem történt, szóval csak azért írok mert a robi szerint már vagy három hete nem frissítettem a blogom és ez nem állapot. szóval a héten a társaság amerikai tagjai meghívtak minket egy pancake brunchra, amiről mi el is felejtkeztünk, úgyhogy ettünk egy jó adag pancake-t reggelire is, majd átugrottunk hozzájuk a következő adagra. mondjuk a kettő tényleg nem volt összehasonlítható, a miénk csak ilyen bolti izé volt, amit ők csináltak meg tele volt a világon minden finomsággal, szóval emiatt még A.-t és a fogdosását is hajlandó voltam elviselni (egy végtelenül olcsó kurva vagyok).ha már az édességeknél tartunk, a legdurvább kajalánc amiben eddig volt szerencsém enni a sajnos csak washingtonban létező frozen yo nevű mennyország franchise: itt a koncepció az, hogy magadnak rakod össze a tálba a fagyikat és a hozzátartozó kiegészítőket (gyümölcsök, csokik, gumimacik, amit csak el tudsz képzelni) aztán meg súlyra fizetsz. én mondjuk egy csöppet túllőttem a célon mert fogalmam nem volt, hogy mennyibe kerül, de oltári mákom volt, ugyanis a héten olyan akció van, hogy dobhatsz kockával és amennyit dobsz annyiszor 10%-kal kevesebbet kell fizetned, éshát végre kifizetődőnek bizonyult a szerepjátékos múlt, megdobtam a hatost. érzékeltetvén, hogy mennyire brutálisan sokat zabáltam ott, még így is 6 dollárt fizettem. viszont maga a megtöltött fagyis dobozom pont úgy nézett ki mint a gyerekkor, és az íze is olyan volt. vagy mint a banános nyaflaty, azok kedvéért akik szintén a mucliktól és cucliktól való befosás és a saját nyálukban való megfulladás között vacilláltak anno a micimackó adott zenés betétje alatt. 

mivel tényleg nem sok izgi történt most elmesélem egy átlagos napomat, ami mondjuk legyen a mai:

felkelek, rájövök, hogy el vagyok késve, összekészítem a kis szendvicskémet és berakom a tápperverbe az irtó száraz irtófos rizses semmit amit munkábavitel céljából egész hétre egy baszom vödörrel készítettünk. rájövök, hogy nincs tiszta ingem, vasalt meg még kevésbé, felveszem a legkevésbé büdöset de több mint közepesen gyűröttet. elindulok kicsit késve, 3 sarok után rájövök, hogy biztos nem zártam be az ajtót, vissza. 2 sarok után már biztosra veszem, hogy bezártam, de most már csak visszamegyek. tényleg bezártam. futva megyek a munkába, most már kurvamindegy, hogy büdös volt-e az ingem mielőtt felvettem vagy sem. megérkezem munkába, 3 órán keresztül bambulok ugyanarra az excel táblára, kajaszünet. kimegyek a mikróhoz berakom a táppervert és nagyon bízom benne, hogy senki sem veszi észre a konyhában, hogy az öltönyzsebemből veszem elő a reggel gondosan bekészített kanálkámat amit meg is mosok még egyszer majd visszarakom az öltönyömbe. most már abban bízom, hogy senki sem hiszi, hogy éppen ellopok egy kanalat a cégtől. a megmelengetett rizsemmel elindulok kifelé, hogy friss levegőt is szívjak kicsit és lesétálok a folyóhoz, ahol békésen elfogyasztom ebédemet miközben azon merengek, hogy vajon a két tini ott a parton most tényleg dug vagy csak a képzeletem játszik velem. visszamunka, ugyanaz az excel-tábla 6 órán keresztül, de legalább közben egy munkatárs nagyon megköszöni a 2 nappal korábbi munkámat egy másik meg külön odajön bemutatkozni mert különféle meetingeken olyan jókat hallott rólam. sajnos ezeket azért elosztom hárommal, mert az amerikaiak folyton nyalják az ember seggét, teljesen mindegy mit csinálsz. hazaindul, taxi majdnem elbasz, hazaér, vacsora, tubus ketchup póló teljes szélességében való szétfröcskölése és pihi. 

EDIT: jajj és hogy mára se maradjatok buzik nélkül, az egyik hétfői előadásunkat a republikánusok meleg szervezete tartotta, félelmetes, hogy az ostobaság és a lelketlenség milyen méreteket tud ölteni egyes emberekben. tulajdonképpen a programjuk teljesen ugyanaz mint bármelyik basic reaganiánus republikánusé, csak mindenre megpróbálják ráhúzni, hogy az miért is remek a meleg közösségnek, két kedvenc példám: fegyvertartás teljes liberalizálása, hiszen így meg tudják magukat védeni a hatecrime ellen (megfeledkezve arról, hogy nem egész 10 perccel korábban fejtette ki, hogy a melegek ellen olyanok már nincsenek is) valamint az abortusz teljes, minden körülményre kiterjedő betiltása, amivel még nem lenne semmi baj, csakhogy azzal az indokkal (és itt tényleg kapaszkodjatok meg, mert az IQ olyan heves atomcsapásokkal fog támadni, hogy nincs az a Gorenje hűtőszekrény amiben elbújhatnátok), hogy szerinte a homoszexualitás genetikus és ő nem akarja, hogy majd egyszer amikor az lehetséges lesz az emberek ez alapján válogassanak. Viszont humoruk nekik is van, amikor elhaladtunk Richard Bruce Cheney kétméteres fényképe mellett és észrevette, hogy ez minket szórakoztat, hatalmas vigyorral közölte, hogy " oh yeah, the Big Dick, he is our favourite republican"

az izraeli lakótársam nem szereti a bored to death-t, mert szerinte az macsó. macsó! értitek? a keresztapa meg bájos? a die hard elgondolkodtató? sean connery slampos? a coldplay eredeti?  sólyom lászló ordenáré? filó mihály szerény? a moszkva téri csövesnek két karja van?? a csupaszpisztoly szar?????????? a mindenségitneki

szóval ki nem találnátok hol nézte a kis csapatunk a superbowlt: természetesen egy meleg sportbárban. annyira zavarbaejtő volt amikor az amcsifoci mezt viselő iszonyatosan hatalmasra kigyúrt borostás srác pöszén-selypítve kérdezte meg mit kérek, hogy életemben először ittam egy bloodymaryt. bár maga a meccs is izgalmas volt a helyi közönség számára mégis a félidő madonna koncertje volt az este csúcspontja, soha ennyi férfiembert még nem láttam könnyes szemmel üvölteni, hogy "just like a prayer, I'll take you there" és soha ennyire nem imádkoztam, hogy csak meg ne próbáljanak tényleg take me there. a meccs maga szerintem kurvaizgi volt a végére, sose hittem volna, hogy ennyire szurkolni fogok egy nemrendesfoci/nemvízilabda/nemolimpia dolgon, de sajna a patriots kikapott. igazából csak azért szurkoltam nekik, mert travis( a rockyhorrorpicture show-s srác) nagy fan volt, gondolom ennyit megérdemelt, plusz mindenki más rühellte őket körülöttem, az pedig mindig jó móka. valamint azt hiszem, bár azért teljes bizonyossággal ezt nem merem kijelenteni, hogy életem legegészségtelenebb napját zártam étkezés szempontjából: reggelire wendy's, ebédre gumicukor vacsira pedig valami whiskey-s zaftban úszó csirkeszárnyak, még most is hányingerem van ha rágondolok. persze azt hiszem ez így fair, hiszen azok is így érezhetnek akik ezt a kalandomat végigkövették. akkor ijedtem meg igazán, amikor konkrétan elkezdett zsibbadni a bal karom és szorítani a mellkasom, gyorsan megettem a csirkeszárnyakhoz járó répa szeletet és máris úgy éreztem vegetáriánus lettem. ennek a kalandnak az életem legalább 5 évvel való megrövidülésén kívül még az is negatív hozama volt, hogy nagyon sokat költöttem, úgyhogy a héten visszaállok az ingyen kajálásra, ma is sikerült minden étkezést valahova belógva megoldanom, a vacsimat pl. valami nemzetbiztonsági szolgálatért járó emlékérmek átadását követő fogadáson költöttem el ( a nachosuk tűrhető volt, meg olyat már ettem is, viszont a baconbe tekert halrudacskájuk és a csokis muffinjuk nem evilági). amúgy meg majdnem összeverekedtem egy csapatnyi leszbikussal is a bárban, de az már egy másik történet és szerencsére nem is történt meg, mert ez a bunyó kicsit sem hasonlított volna a pornófantázia leszbijeleneteihez, itt egy szegény ijedt borostás fiú nála kétszer nagyobb szakállas amazonokkal való esélytelen küzdelmét majd a szégyen könnyein való hazáig csúszását láthatták volna az arra kíváncsiak.

megvolt az első két munkanapom, ezek jelentős részét azzal töltöttem, hogy nagyon igyekeztem nem felmenni facebookra, tumblrre vagy egyéb szórakoztató helyre, mivel mindenki rálát a képernyőmre:( ennyiszer még életemben összesen nem frissítettem az e-mail inboxomat. amikor éppen nem próbáltam agresszívan semmit nem csinálni az volt a feladatom, hogy néhány republikánus szenátortól gyűjtsek kompromittáló idézeteket egy törvény kapcsán, állítólag excellent munkát végeztem, nincs mit Obama. végtelen kedvesek a munkatársaim és van egy olyan remek szokásuk, hogy minden pénteken együtt mennek valami új helyre kajálni aztán kiértékelik közösen. ez azért kurvajó, mert már van egy adatbázisuk a környék összes hamburgereséről= boldog Gábor, remélem ez nem minősül ipari kémkedésnek. most pedig újra a wipeout-ot nézzük ráadásul egy kövér-emberes különkiadást, az egyik csak szimplán futás közben előredőlt és lefejelte a járdát, nem kapok levegőt

a dán fiú végre talált magának lakást, egy meleg csávónál, aki a levelében amiben megírta, hogy övé a lakás dánul köszönt el. erre a következő párbeszéd zajlott le dán fiú és biszexuális dán lány között:

"dán lány: uuuu, maybe he likes you! you should be carefull when he offers you tequila.

dán fiú: he knows that I have a girlfriend

dán lány: that doesn't mean anything

dán fiú: just because you're willing to compromise..."

ez lehet, hogy nem annyira vicces mint amennyire én röhögök, de meg akartam örökíteni.

voltam interjún egy tea party membernél. a muksó a kereskedelmi és energia bizottságban valamint az egészségügyi albizottságban munkálkodik, ami tényleg nem az én területem, de azért elég rendesen felkészültem a dologra. ehhez képest amint beléptem az irodába érezhető volt, hogy ennek nem lesz jó vége, már a beszélgetés megkezdése előtt háromszor a pofámba ásítottak és ezt a műveletet az alatt az 5 perc alatt amíg lezavarták a dolgot még vagy 15ször megismételték, valamint elmondták néhányszor, hogy nézzek inkább körül a judiciary committeenél de persze majd értesítenek. nem teljesen világos, hogy mégis mit várnak egy kongresszusi gyakornoktól ebben az irodában, talán szívsebészeket vagy vízerőműveket keresnek az állásra, ki tudja. 

azt el is felejtettem elmesélni, amikor egyik este mentünk valahova házibulizni de picit eltévedtünk és egy kihalt hatalmas irodaépületben találtuk magunkat a tető környékén. elkezdtünk lefelé kóvályogni, de elég durván félelmetes volt az egész, belőlem kezdtek előtörni a régi számítógépes játékos reflexek és gyakorlatilag minden saroknál már csak guggolva oldalazva mertem befordulni, sajnos a quicksave nem volt opció. addig-addig másztunk lefelé míg egy kihalt parkolóban nem találtuk magunkat, innen azonban úgy gondoltuk okosabb lenne mielőbb távozni, mivel pont úgy nézett ki mint egy olyan hely, ahol ha sok időt eltölt az ember másnap egy huszonéves helyszínelő fogja körberajzolni a szitává lőtt testét miközben a drapp ballonkabátot viselő fehérbajuszos zsaru a pocsék kávéra és a redskins tegnapi szégyenteljes vereségére panaszkodva emeli ki a zsebünkből a később fontos nyomnak bizonyuló gyufásdobozt ami egy közeli lerobbant hostel emblémáját viseli az előlapján. úgy döntöttünk legokosabb abbahagyni a bolyongást és lifttel menni a földszintre, de amikor az úgy indult el fölfelé, hogy az ajtó nem csukódott be revideáltuk ezt az álláspontunkat is és inkább Tia Carrere-t megszégyenítő fürgeséggel távoztunk a fülkéből. az ezután ránk törő röhögőgörcsöt a berlini liftes kalandéhoz tudnám hasonlítani (bocsánat azoktól, akik ott nem voltak jelen) végül élve kijutottunk