sokan intettek minket vicceskedve óva attól, hogy a st patrick napot philadelphiaban töltsük, merthogy az jól nem sülhet el és lám, igazuk lett. a városnézős részletekkel nem untatnálak titeket, megnyaltuk a liberty bellt (valójában persze nem is) és megnéztük amit meg kell arrafelé nézni, aztán úgy döntöttünk  csatlakozunk az urbánus fiatalsághoz, akik mind tetőtől talpig zöldben jártak kocsmáról kocsmára. valamivel éjfél előtt már azon gondolkodtam, hogy ha valaha volt valami, ami megalapozná dávid kedvenc állítását miszerint én nem tudok berúgni, az ez a nap volt, ugyanis 7 sör és 5 különféle rövid után sem éreztem semmit, és akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni. már eldöntöttük, hogy eszünk valamit aztán elindulunk a hostelbe és ennek megfelelően sétáltunk is a pizzázó felé, amikor a dán srác elkezdte mondogatni, hogy ő igazából szeretne szívni. ez engem különösebben nem mozgatott meg, sétáltam tovább, de egy perc múlva észrevettük a macedónnal meg az izraelivel, hogy a két dán lemaradt, úgyhogy visszafordultunk. aztán láttuk, hogy mindketten nagyon pusmognak valamit egy kedves fekete fiúval, hihetetlen kombinációs készségem pedig nem hagyott cserben, megállapítottam, hogy ők akkor most valószínűleg tényleg füvet vesznek a város legforgalmasabb utcájának legforgalmasabb pontján egy olyan országban, ami nagyjából annyira elnéző a drogokkal szemben, mint fidel castro az imperializmussal, gondoltam én ezt a kalandot köszi szépen kihagyom, megálltam 10 méterrel arrébb és pötyögtem a mobilomon a nagy büdös semmit. mikor újra felnéztem már csak azt láttam, hogy a szerencsétlen dán csajt falhoz állítja 3 rendőr és átkutatják a táskáját. egy életre beleégett az agyamba az arca, ahogy ül a rendőrautó hátsó ülésén és bőgve néz ki rám, miközben azt tátogja, hogy help me, get me out. tényleg nagyon nem volt humoros a helyzet, senkinek nem kívánom, hogy egy idegen országban, és főleg nem az USA-ban egy rendőrségi eljárás gyanúsítottjaként találja magát, arról nem is beszélve, hogy ez milyen hatással lesz az ösztöndíjára később. az viszont visszanézve valahol humoros volt, hogy nálam legkevesebb 5 évvel idősebb, nagyon bebaszott emberek bociszemekkel remegve kérdezték tőlem, mint joghallgatótól, hogy akkor most mi lesz. miután felvilágosítottam őket, hogy sajnos pennsylvania állam droggal kapcsolatos büntetőpolitikájával kapcsolatos ismereteim hiányosak, azért megnyugtattam őket, hogy még így is szinte biztos vagyok benne, hogy az az egy pici grammocska amit megvett még itt sem fog fej és jószágvesztéssel járni, így egy kicsit megnyugodtak. nem akarok belemenni a részletekbe, de ezután megismertük az amerikai büntető igazságszolgáltatás belső mechanizmusait, rendőrállomásról rendőrállomásra futottunk, telefonáltunk fejvesztve, próbáltuk megtudni, mégis hol van, mi történik vele, mivel vádolják (ugyanis abban sem voltunk biztosak, hogy bármit találtak nála), de persze lófaszt nem árultak el nekünk, azt a filmekből nagyon jól ismert  egyetlen hívását pedig természetesen elbaszták, de mint később kiderült amúgy is tökmindegy lett volna, annyit utaztatták ide-oda megbilincselve. beindítottuk a szervezet gépezetét is akiktől az ösztöndíjat kaptuk, és ők sem tudtak sok infóval szolgálni, pedig azért itt tényleg olyan befolyásos srácok ülnek az igazgatóságban, akikhez képest a szabadkőművesek egy hallgatói önkormányzatnak tűnnek. durva sok rohangálás és idegeskedés után jött a telefon, hogy kezdődik a meghallgatása, menjünk oda kurvagyorsan, úgyhogy taxi, irány a bíróság, pont odaértünk. a public defender által nyújtott segítség nevetségessége számomra itt vált teljesen nyilvánvalóvá, egész nap ott ül, és nagyjából 6 percenként új ügyfele jön, akikkel persze nem találkozik vagy beszél a meghallgatás előtt, az egész olyan mint egy tárgyalás-gyár. aztán kiengedték, tárgyalás két hét múlva. az ő éjszakája nyilván még szarabb volt mint a miénk, itt sem mennék bele részletekbe, de egy kurvahideg cellában a tök nyitott wc-be pisilés közben az elvonási tünetektől szenvedő metheadek és heroinfüggők üvöltözése nem az az aláfestő zene, amit külön kérnél karácsonyra, és persze őt sem nagyon tartották uptodate arról, hogy mégis mi történik majd vele (erre hálistennek ott volt a már igen tapasztalt 9 hónapos terhes szintén heroinista kleptomániás csaj) hogy érzékeltessem mennyire sűrű volt ez az egész, amikor valaki megkérdezte, hogy mégis hány órája történt a dolog, mind rávágtuk, hogy hát minimum 24 lehet és jó pár percbe beletelt míg feldolgoztuk, hogy hát ez bizony csak kicsivel volt több mint 12. rengeteg minden történt még, de se kedvem se időm se energiám nincs leírni, bocsika, elég annyi, hogy tényleg nagyon stresszes volt.