az egész azzal kezdődött, hogy reggel kiderült, hogy az irodám sajtótájékoztatót meg filmvetítést meg fogadást szervez, úgyhogy rengeteget futkároztam, pakolásztam széket-asztalt-szendvicstálat satöbbit. mivel erre reggeli indulásomkor egyáltalán nem számítottam a fogadáson úgy éreztem nem kell visszafognom magamat és nyugodtan tömhetem a kis buksimat. be is nyomtam 3 szendvicset meg 3 hatalmas sütit, kb akkorákat egyenként mint az arcom, ha mondjuk az arcomat a homlokom tetejéig számítjuk, mármint ahol a hajnak el kellene kezdődnie normális esetben. (nota bene valahol már szórakoztat, hogy mindenki minimum 26 évesnek hisz elsőre, ma pl. kiderült, hogy azok akikkel több mint egy hónapja dolgozom együtt meg vannak győződve róla, hogy a 24 éves koreai csaj az irodából tutira fiatalabb mint én, nem volt szívem kijavítani őket) a bagázs azon része, akik tudták, hogy ez a happening lesz előre betervezte, hogy majd a nagyon híres és nagyon fasza burgereshez mennek ebédelni, ahova már csak szakmai érdeklődésből is kénytelen voltam követni őket. szerencsére annyi agyam volt, hogy burgert ne rendeljek, így csak a marshmallow shaket ittam, bár már attól is akár éhgyomorra is jól tudtam volna lakni. utána az összes kongresszusi irodának szét kellett osztani különféle anyagokat, ez nem érdekes, az viszont igen, hogy amíg a többiekre vártam találtam még egy fogadást, ahol megint kajáltam, egyszerűen nem tudtam ellenállni az ingyen kaja hívó szavának. aztán megjöttek a többiek, akik még éhesek voltak, szóval kerestünk együtt még egy fogadást, ahol igazán nem terveztem fogyasztani. sajnos kiderült, hogy itt rengeteg isteni fincsi husi van, szóval ezt nem hagyhattam ki. azok a szerencsések akik láttak már Mcdonalds kómában még szorozzák meg azt kettővel, pont olyan állapotban voltam a fogadás végén, és semmi másra nem vágytam mint hogy hazamehessek és sírhassak. csakhogy még hátra volt a nap fénypontja, a kocsma popquiz. a normál kérdések meglehetősen kultúrspecifikusak voltak, szóval ott nem arattunk nagy sikert, de a bónuszkérdést megnyertük (vicces képaláírást alkotni), úgyhogy kaptunk fejenként 2 ingyen sört, amit kényszerítettek, hogy igyam meg. namármost: ha jól sejtem a blog olvasói közül még senki (talán Gergő sem) nem látott a karácsonyi ételkómám ünnepi pillanataiban, amikor a kanapén fekszem mozdulatlanul féloldalt 3 órán keresztül és iszonyatosan koncentrálok, hogy ne gondoljak ételre vagy összetett cselekvésre és ami ezekkel szorosan összefügg, hogy ne hányjam el magam. (ez a hagyomány egyébként leginkább az utóbbi pár évben, az ételbevitel maximalizálására törekvő "vacsora közben semmi folyadék de főleg nem szénsavas" policy bevezetése óta ilyen drámai) valami ilyesmit sikerült ezúttal is produkálnom, talán még rosszabbat is, van egy olyan érzésem, hogy ahogy egyes emberek egy-egy túlzásba vitt italfogyasztással töltött este után nem isznak mondjuk soha többé vodkát, én így leszek a húsgombóccal egy darabig. (ezt amúgy még zsenge bélpoklos koromban eljátszottam a kolbásszal és a lassagneval is.)