a tegnapom jó részét a dánokkal töltöttem, de mivel ők shoppingoltak gyakran leváltam róluk. ezen alkalmak egyikével fordultam be a SoHo-ban egy forró kávéra- vagy igazából bármire csak melegítsen fel- egy kávézó szerűségbe, ahol azonban amikor a kedves eladónénit megkérdeztem, hogy mégis mit ajánlana ő rávágta, hogy tulajdonképpen ő árulja new york legjobb fagyiját, erre pedig sajnos nem tudtam nemet mondani. így a mogyorókrémes csokifagyimat majszolgatva róttam tovább dél-manhattant, nem kevés csodálkozó pillantást kiváltva a helyi jórészt gazdag galérialátogatókból álló lakosságból. dánok hamar hazamentek úgyhogy én is visszasétáltam a hostelbe, de nagyon korán volt még és kurvára unatkoztam, úgyhogy úgy döntöttem egyedül indulok neki az éjszakának. ez elég jó döntésnek bizonyult, ezt az estét nehéz lesz ugyanis überelni. történt ugyanis, hogy bementem egy a white-trash közösségnek emléket állító bárba, csöndben egyedül iszogattam a budomat és néztem az amcsifoci meccset, amikor is odaállt mellém egy kb. 2 méteres szakállas new england mezben lévő srác és kérésemre elkezdte magyarázni a szabályokat, természetesen úgy, mintha egy igazi szellemi fogyatékos lennék, pedig kivételesen nem is csorgott a nyálam. mint kiderült egy szülinapot ünnepeltek úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. ezt követően a társaság meleg sráca (legalábbis feltételezem, hogy az volt, máskülönben miért lett volna magassarkúban?) mindkét mellbimbómra szigszalaggal kis kereszteket ragasztott. követték egymást az események és kiderült, hogy ők bizony egy rocky horror picture show vetítésre tartanak. namost én egy ilyenre mindig is el akartam jutni, úgyhogy szinte könnybe lábadt a szemem a gyönyörtől, nekik pedig attól, hogy tudom mi az a rocky horror picture show, mindenki boldog volt, valahogy így kéne kinéznie egy ENSZ közgyűlésnek. a vetítés egész egyszerűen elképesztő volt, az emberek már mielőtt bementünk volna alsógatyában álltak kint, a film közben pedig minden egyes másodpercben történt valami. a linkben le van írva, hogy néz ki egy ilyen, úgyhogy csak a példa kedvéért: az egyik táncos jelenet végén a filmben mindenki fekszik, erre valaki bekiabálta, hogy "hey look, it's a columbia highschool reunion!". 

ma meg átjöttem D.C.-be és beköltözőben vagyok, én húztam azt a szobát ami nem hálószoba és nincs benne ágy, de sebaj, legalább tágas és van benne asztal. zseniális,ahogy az utcára néző teraszokon ülnek az idős bácsikák és csöndben figyelik az eseményeket. természetesen rögtön kizártuk magunkat, úgyhogy 20 percig fagyoskodtunk kint, cserébe ez idő alatt láttuk Tomot, aki a landlord szerint a saját külön bejáratú csövink lesz. ja és new yorkban végig csodálkoztam, hogy hova tűntek a kövér emberek, úgy tűnik washingtonba

u.i.: a címben szereplő mondatok a vetítés közben hangzottak el, amikor is éppen a a vászon előtt táncoltunk vadul lady gagára