tegnap láttam a világ legnagyobb pro-life menetét, csodálatos emberek, csodálatos transzparensek, (kedvencem, a life, liberty, ron paul volt)megható üzenet. Ironikus módon a pro-liferek a magzatnál kifejlettebb emberi életek megmentésében már kevésbé jeleskednek és itt most nem Texas állam kivégzési statisztikáira gondolok, hanem arra, hogy az elég kemény epilepsziás rohamot kapó lányt csak egyszerűen körbeállták és ijedten nézték, meg nem fogták volna a fejét vagy húzták volna ki a nyelvét, gondolom azt hitték az ördög szállta meg. Egyébként erre az esetre jóval jobban felkészültek, ugyanis ezen a napon gyűlik össze amerikában a legtöbb csuklyás-kámzsás szerzetes és katolikus pap is, együttes erővel megbirkóztak volna a feladattal. így azonban sajnos a dán csajnak kellett életet mentenie. ma is belefutottam protestálókba, konkrétan a közép-atlanti ácsok (!!!) tüntetésébe. hogy mi ellen ágáltak sajnos nem tudtam kideríteni, ugyanis a jelek szerint a közép-atlanti ácsközösség kizárólag afroamerikai tagokkal rendelkezik és ugye a velük fennálló kommunikációs problémáimról azt hiszem már ejtettem itt néhány szót (az egyetlen fehér közöttük pedig menetelés közben végig stephen kinget olvasott, őt meg nem akartam megzavarni) bár ma kellett volna kezdenem a kongresszusban sajnos még mindig nem találtak nekem megfelelő irodát, szóval erre a hétre az a feladatom, hogy előadókat szervezzek a hétfői kis szeánszainkra. ez azzal jár, hogy rengeteg előadásra kell járnom. ennek az egésznek pedig az egyetlen előnye, hogy ezeken általában ingyen kaja van, méghozzá errefelé a hidegtál nem a zsíros kenyér-tea vonalon mozog, hanem mindenféle válogatott finomságokkal látják el a népet ( a center for american progress lazacos tormás szendvics például egészen különlegesen finom, ajánlom mindenkinek). eleinte még félénken fogyasztottam ezeken az eseményeken, de ma az egyik előadásra be sem mentem,mert mindenki öltönyben volt csak én nem és ezt kínosnak éreztem, úgyhogy csak felkaptam pár sütit meg egy almalevet és távoztam inkább ( ezúton is köszönöm a finom reggelit a georgetown university jogi karának). ma végre ráleltem az igazi occupy dc. sátortáborra, ahol szemtanúja lehettem 2 letartóztatásnak, játszottam egy parti sakkot a helyi feka lékó péterrel, valamint (és ezt úgy írom le, hogy tisztában vagyok vele, hogy a blog kezd nagyon hasonlítani egy 16 éves kőrasszista homofób neonáci naplójára) hosszasan beszélgettem egy feka meleg művésszel, aki a végén még egy aláírt festményét is nekem adta. azt mondta, hogy egyszer már volt híres, de aztán közép-nyugatra költözött és elfelejtette, hogy az volt, meg egyébként is nagy megtiszteltetés, hogy nekem adta a festményt mert nem szereti, ha mások elemzik a képeit. az is lehet persze, hogy egyáltalán nem ezt mondta, de sajnos az arca bal oldaláról minden fog hiányzott, úgyhogy még annyira sem értettem mint gondolnátok.