a tegnapit rövidre zárom, lényeg, hogy csak kibaszott sokára találtam meg a hostelt, a reptéri transportos fekám pedig egyre csak mondta közben, hogy bizony erről a helyről még kurvára nem is hallott, szóval viszonylag hosszú ideig abban a hitben voltam, hogy a szállásom nem is létezik és mondanom sem kell, tényleg nem az lett volna az első kívánságom, hogy 40 óra ébrenlétre jutó 3 óra alvással még éjjel két baszom csomaggal nekiálljak újat keresni. szerencsére meglett, bár nem csoda, hogy nem találtuk, ez ugyanis a legfosabb hely ahol valaha aludtam. példának okáért ilyen büdös sehol a világon nincsen, fasz szag lengi be az egész épületet. az olyannyira várt zuhany sem volt életem legjobbja, ugyanis egy dizájnosan elhelyezett szőrcsomó elzárta a lefolyó víz útját, így egy idő után bokáig álltam a langyos és valamiért kis fekete pöttyökkel díszített vizecskében.
ma voltam a MoMa-ban és a museum of history of natureben, előbbi kurvajó volt, utóbbi kevésbé, cserébe viszont egy labirintus, 1,5 óráig bolyongtam a kibaszott ázsiai ugrólamantin és egyéb bábok között mire megtaláltam a dínókat amiről valójában híres, már kezdtem azt hinni itt is kihaltak. estefelé belefotottam egy kisebb tömegbe,akik mint kiderült a letterman show oldalsó bejáratánál vártak a távozókra, úgyhogy csatlakoztam magam is. szintén 1,5 óra fagyoskodás után jött is a celebritás, dolly parton, akiről még most sem tudom kicsoda, de hosszú szőke haja van és állítólag country-énekes, a whitney houston is tőle nyúlt valamit. volt egy csomó ilyen hivatásos aláírásgyűjtő faszi, akik közül a legjobb egy 80 év körüli néni volt. amikor már nagyon régóta vártunk az egyik paparazzo odaállt a kocsijával és elkezdte belőle bömböltetni a muzsikát, a néni rögtön táncra is perdült, cuki volt, de aztán megbillent és majdnem eltörte a csípőjét vagy mijüket szokták az ilyenek, akkor abbahagyta, ő is megérezte, hogy itt nem babra megy a játék. a legkirályabb mégis az volt, hogy beszélgethettem egy öreg kaszkadőrrel/ robert de niro impersonatorral, aki két filmben is veszélyeztette az életét az említett digó helyett, valamint mondta, hogy tudok-e valamit magyarország történetéről, mert ő a history chanelön folyton nézi a második világháborús dokukat és akkoriban ott szerinte elég ramaty lehetett az élet. valamint zabáltam is